Családi délelőtt képekben

Szeptember 29-én ismételten megrendezésre került iskolánkban a gyerekek és családok körében igen népszerű családi napunk. A rendezvény nagy sikert aratott mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Színes, érdekes, élményszerű programokkal vártuk a kicsiket, nagyokat.

A hagyományt követve minden osztály szülői közössége közös főzés, építő beszélgetések által ismerkedett egymással. A gyerekek, lelkes szülői segítők közreműködésével gazdag programokon vehettek részt: egy perc és nyersz vetélkedő, kézműves foglalkozások: körmönfonás, szappankészítés, csuhézás, mécsestartó készítés.

A fiúk nagy örömére idén is megrendeztük  a várva várt focibajnokságot. A mérkőzések levezetésében apukák segítettek.

Míg az udvaron készültek a finomabbnál finomabb ételek, bent az osztálytermekben is érdekes programok (kacatvásár, logikai játékok) várták a gyerekeket.

Akik fáztak,  hangulatos teaházban melegedhettek.

Az udvaron érdekes hátterekkel vicces képek készültek. Vállalkozó kedvű résztvevőkben nem volt hiány.

A meglepetés idén sem maradt el. Délben Kata néni és a Fakutya együttes műsora került “színpadra”.

A délelőttünket közös óriásbuborék fújással zártuk.

Hálát adunk az időjárásért, a jó hangulatért, a sok közös élményért.

Köszönjük a családok lelkes közreműködését.