Magyarkapusi vendégek

Idén ősszel is ellátogattak hozzánk erdélyi testvériskolánkból, Magyarkapusról a nyolcadikos diákok 4 élménydús napra, amit a vendéglátó családok diákjaival és az iskola tanáraival tölthettek együtt.

Első nap a Hősök terére látogattunk el, utána a Városligeti Csónakázótónál és a Vajdahunyad váránál töltöttük az időt. Délben közép-Európa egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában a West End-ben ebédeltünk.

Ezután a Budai várnegyedbe mentünk, ahol megnéztük a Mátyás templomot, ami 2006 óta a világörökség része. Később a templom mellett elhelyezkedő Halászbástyába mentünk fel, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt egész Budapestre.

A lélegzetelállító látvány után a várnegyed alatt elhelyezkedő 3 km-es  labirintusba mentünk le, amit a középkorban több célból is használtak. A labirintus után jött a nap – szerintem legszebb épülete- a Szent István bazilika, ahol felmentünk a kilátóba és a sötétedő városra talán még szebb kilátás tárult, mint a Halászbástyából.

Este részt vettünk a gyülekezet zenés ifjúsági Istentiszteletén.

Második nap a Fiumei úti sírkertbe látogattunk el, ahol sok híres személy, többek közt iskolánk névadójának sírját is láthattuk.

A program végén csoportokra osztva feladatokat kaptunk, amiket kisebb-nagyobb sikerrel meg is oldottunk.

Dél körül elmentünk egy szabadulószobába, ez nagyon jó csapatépítő feladat, mert a csapatnak össze kell dolgoznia és együtt kell gondolkodnia, ahhoz, hogy kijussanak.

Délután az Oktogon Bisztró svédasztalos éttermében ebédeltünk. Utána elmentünk a Parlamenthez, a Kossuth térre, ahol a kivilágított Országház ismét szép látványt nyújtott.

Megnéztük a Művészetek Palotáját és a Nemzeti Színházat.

Késő délután átmentünk Budára a Cyberjump nevű trambulinparkba, ahol 1 órát töltöttünk nagyon jó hangulatban.

Harmadik nap közös buszos kirándulásban volt részünk: elmentünk Esztergomba a bazilikához, itt egy kvíz feladatsort kellett megoldanunk. A pazar látvány itt sem maradt el és mivel a Duna határfolyó, ezért átláttunk Szlovákiába is.

 

Innen Visegrádra mentünk a Fellegvárat és a Dunakanyart megcsodálni. A kilátásban itt sem csalódtunk, rá lehetett látni a Pilisre és dombságaira, és a Dunakanyar is gyönyörű volt.


Itt egy újabb kvíz várt ránk, de most a Fellegvárról. Miután azzal is végeztünk, elmentünk a vártól nem messze lévő Visegrádi bobpályára bobozni.

Ezt követően visszabuszoztunk az iskolához, ahol vendégek és vendéglátók közösen költöttük el a finom búcsúvacsorát.

A beszámolót és a fotókat készítette: Tóth Balázs 8. osztályos tanulónk