Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy minden ősszel egy programokban gazdag családi nap keretén belül teremtünk lehetőséget tanulóinknak és családjaiknak az ismerkedésre, közös időtöltésre.


Családi nap

 

Idén még az időjárás sem tántorított el bennünket a jó hangulattól, az örömteli felhőtlen játékoktól, baráti beszélgetésektől és a finom ételek készítésétől és elfogyasztásától. A jól megszokott és várva várt hagyományos programok mellett újdonságokkal is készültünk. Többen is izgatottan várták  a bolhapiac forgatagát, a focimeccsek izgalmát, de a teaház meghittségét és nyugalmát is sokan felkeresték. Gyerekek és felnőttek együtt indultak felkutatni az iskola rejtett zugait, együtt gondolkodtak a kvízjáték kérdésein valamint együtt ültek le kézműveskedni is. Meglepetésként a Kispesti Állatvédők látogattak el hozzánk és tartottak érdekes előadást munkájukról, állatmentésről. Az élő állatok bemutatása még izgalmasabbá tette ezt az alkalmat. Idén is volt lehetőség egyedi kézműves termékek között válogatni, gyönyörködni.

Ebben az évben beigazolódott ismerős mondásunk is, miszerint „Sok jó ember kis helyen is elfér”.


Galéria